20-25 százalékkal drágulhat a hús

Gazdaság

A Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke, Csorba Attila nyilatkozott arról a Magyar Mezőgazdaságnak, hogy várható az áremlkedés a húsoknál.

Miután a termelési költségek mintegy kétharmadát teszi ki a takarmány, 20-25 százalékos költségnövekedést eredményezett az élőállat és állati termékek piacán, amit előbb-utóbb át kell terhelni a kiskereskedelemre, amely valószínűleg majd a fogyasztói árakban is változást fog okozni

– mondta el a mezőgazdasági lapnak az elnök, aki hozzátette, a termelők számára egyetlen út van a túlélésre: az, ha ezt a költségnövekedést beépíti az áraiba.

Csorbai szerint ez nem megy egyik napról a másikra, erre fel kell készíteni a vásárlókat és a kiskereskedelmet is – ami nehéz munka lesz, aminek még csak az elején-közepén járnak.

A BTT elnöke elmondta, a takarmányárak globális emelkedése mellett a baromfiágazatot tavaly a madárinfluenza is megtépázta a koronavírus-járvány mellett, viszont a csirkeállomány a bajok ellenére is növekedett. A pandémia miatt átrendeződött munkaerőpiac az állattenyésztésre nem volt hatással Csorba Attila szerint, hiába áramlott ki például a vendéglátásból sok munkavállaló, ez rajtuk nem segített.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük