Szakértő: hatezer ember halhat meg idén a vírustól Magyarországon, ha nincs szigorítás

Ország
Koronavírus

Bár Kósa Lajos azt nyilatkozta, mindenki oltassa be magát, és nincs szükség szigorításokra, több szakértő erről egészen mást gondol.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász az ATV Híradójának azt mondta:

Igazából jót szeretnénk a társadalomnak, és azt szeretnénk, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, mert nemzetközi előrejelzések azt mondják, hogyha Magyarország ezen az úton halad tovább, akkor idénre még további 6000 halott várható.

Rékassy Balázs volt az ötletgazdája annak a szakmai javaslatnak, amiben 13 neves egészségügyi szakértővel együtt arra kéri a kormányt, hogy szigorítson a jelenlegi járványügyi intézkedéseken.

Két oltás ellenére lett nagyon beteg a fideszes képviselő – betegágyáról küldött fontos üzenetet

Az egészségügyi szakközgazdász szerint fontos az oltás, de szerinte az oltási kedv nem fog jelentősen emelkedni. A sikeres védekezéshez azonnali járványügyi intézkedéseket sürgetnének.

Rusvai Miklós szerint az oltási kedv azzal, hogy vakcinabőség van, és az „oltás megvéd”, már nem növelhető, hiszen ez nem hat már az emberekre.

Bármilyen vendéglátóipari egységbe történő belépéskor, akár egy vidéki kocsmában is, csak úgy lehetne tartózkodni, hogyha védettségi igazolásunk lenne, ez lehet, hogy akár pár százezerrel is növelné az átoltottság szintjét.

– mondta el Rusvai Miklós.

Hozzátette:

a legfontosabb – ebben a sorrendben – az oltás, a maszkviselés és a védettségi igazolvány megkövetelése. Ezt követi a távolságtartás, és az olyan higiénés szabályok betartása, mint a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés.