MIG-29 vadászrepülő

Az orosz védelmi minisztérium szerint három ukrán vadászrepülőt lőtt le hétfőn az orosz légvédelem

Világ

Lelőtte az ukrán légierő két MiG-29-es vadászgépét és egy Szu-25-ös csatarepülőgépét az orosz légvédelem – közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a gépek közül egyet Herszon, kettőt pedig Dnyipropetrovszk légterében semmisítettek meg. Az orosz légvédelem emellett elfogott két HIMARS-rakétát és 31 drónt. Az orosz összesítés három frontszakaszon visszavert 22 támadásról számolt be, amelyekben mintegy 800 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg, a mintegy 460-an közülük a Donyeck környékén vívott harcokban. A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között a hadijelentés egyebek mellett említést tett egy kommunikációs központról, egy rakétatüzérségi fegyverraktárról, öt lőszerraktárról, öt harckocsiról és nyolc páncélozott harcjárműről.

A Pekingbe készülő Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kínai Központi Televíziónak (CCTV) adott interjújában azt mondta, hogy az ukrán fél emberveszteségei a háborúban mintegy nyolcszorosan haladják meg az oroszt. Putyin méltatta a konfliktus rendezésére tett kínai javaslatokat, amelyek szerinte “a békemegállapodások alapját képezhetik”. Késznek mondta magát a diplomáciai megoldásra, ugyanakkor kifejezte sajnálatát amiatt, hogy “Ukrajna elnöke rendeletet adott ki, amely megtiltja mindenkinek, saját magának is, hogy béketárgyalásokat folytasson”.

“Az egyik legfontosabb mozzanat az, hogy mindenki számára egyenlő biztonságot biztosítsunk, és Oroszországnak ugyanúgy joga van ehhez, mint bármely más államnak. Ha mi úgy gondoljuk, hogy a NATO terjeszkedése Ukrajna révén fenyegetést jelent ránk nézve, akkor kérjük, hogy ezt hallgassák meg – mondta az orosz vezető. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy, a Novo Ogarjovo-i elnöki rezidencián megtartott tanácskozáson a háború menetéről beszámolva azt mondta, hogy az ukrán hadsereg a június eleje óta tartó ellenoffenzívája során sikertelen támadásokat indított, aminek következtében súlyos vesztségeket szenvedett el, és egyebek között több száz harckocsit és több mint 1500 páncélozott járművet veszített. Az orosz hadseregről azt mondta, hogy aktív védelmet folytatva számos területen javította taktikai helyzetét, és sehol nem engedte meg az előrenyomulást. A helyzetet orosz szempontból “stabilnak” és “magabiztosnak” minősítette, méltatta a hadsereg teljesítményét.

Putyin hétfőn videókonferencia keretében a közlekedési infrastruktúra több létesítményének átadásán vett részt. Felavattak egyebek között Mariupolban, közvetlenül az egykori – tavaly a harci cselekmények középpontjába került – Azovsztal üzem mellett egy 141 méter hosszú és 22 méter széles, kétsávos hidat, amelyen villamos is közlekedik. A létesítmény a újjáépítési munkálatok helyszínévé vált város központját köti össze a Kalmiusz folyó bal partjával.

(MTI)