Joe Biden szerint történelmi mélyponton van az al-Kaida terrorhálózat jelentette fenyegetés

Világ

Történelmi mélyponton van az al-Kaida terrorhálózat jelentette fenyegetés – mondta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján tartott beszédében Alaszkában.

Az elnök a délkelet-ázsiai körútjáról visszatérve állt meg az Egyesült Államok legészakibb szövetségi államában, ahol az Elendorf-Richardson katonai támaszponton tartotta megemlékező beszédét. A nyilvánosságra hozott hírszerzési jelentésre hivatkozva számolt be az al-Kaida által Afganisztánból és Pakisztánból jelentett veszély mérséklődéséről, ugyanakkor megjegyezte, hogy a terrorizmus elleni küzdelem folytatódik.

Joe Biden kijelentette, hogy a 22 évvel ezelőtti terrortámadások próbára tették az Egyesült Államok erejét és bátorságát, de nem tudták térdre kényszeríteni az országot. “Ami történt nem tudta megingatni Amerika lelkét” – fogalmazott az elnök. Joe Biden hangsúlyozta, a demokráciáért minden generációnak meg kell harcolnia, és egyben politikai egységre szólított fel a demokrácia megőrzése és megvédése érdekében.

A szeptember 11-i terrortámadások 22. évfordulóján Joe Biden szakított azzal az elnöki hagyománnyal, hogy az amerikai államfő felkeresi a terrortámadások valamelyik helyszínét, illetve a gyásznapot Washingtonban tölti. Alaszka a délkelet-ázsiai útja után megálló volt a hazaút során, ugyanakkor a Fehér Ház szándéka szerint az elnök ott elmondott beszédével azt az üzenetet is akarta közvetíteni az amerikaiak felé, hogy 2001. szeptember 11-e az Egyesült Államok legtávolabbi pontját is súlyosan érintette.

A hivatalos megemlékezéseket a támadások egykori helyszínein tartották, így New Yorkban a lerombolt World Trade Center ikertornyainak helyén kialakított Ground Zero emlékhelyen, a fővárosban, Washingtonban a védelmi minisztérium, a Pentagon épületénél, valamint Pennsylvania állam Somerset megyéjében, ahol a terroristák által eltérített egyik repülőgép – amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki – az utasok ellenállása miatt a zuhant le 2001. szeptember 11-én. A támadások során az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózathoz tartozó terroristák négy amerikai belföldi utasszállítót térítettek el, a merényletekben a hivatalos adatok szerint 2977 ember vesztette életét, valamint a 19 terrorista.