Madárinfluenza

Brazíliában a madárinfluenza-járvány több helyen is felütötte a fejét

Világ

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint a madárinfluenza-járvány miatt azonnali európai uniós intézkedésekre van szükség a brazil baromfihús-importtal kapcsolatban.

A két szervezet MTI-nek küldött hétfői közös sajtóközleményében kiemelte, Brazília a világ legnagyobb baromfiexportőre, ahonnan évente több százezer tonna hús érkezik az Európai Unióba. Hangsúlyozták: a helyzet aggasztó Brazíliában, ezért haladéktalan, uniós szintű intézkedésekre van szükség, mivel akár egyetlen fertőzött húsáru is óriási kockázatot jelenthet az EU termelőire nézve, akik eddig is komoly küzdelmet folytattak a járvánnyal szemben.

Kiemelték, Japán azonnali embargót rendelt el a június végi esetet követően, amelyet egy háztáji gazdaságban, akkor Serra településen Espírito Santo tartományban mutattak ki. A brazilok egyelőre vitatják a lépést, mert szerintük a japán hatóságok döntése nincs összhangban az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) iránymutatásaival, amelyek csak a kereskedelmi termelésben bejelentett esetekben alkalmazandók. Ugyanakkor tény, hogy a brazil minisztérium szerint országszerte mintegy ötven magas patogenitású esetet azonosítottak, ám ezek – az állítás szerint – kizárólag vadmadár esetek – írják a közleményben.

Mivel a dél-amerikai államban eddig nem történt hivatalos bejelentés erről a betegségről, így nem is rendelkezik úgynevezett regionalizációs megállapodásokkal sem, amelynek lényege, hogy a járvánnyal érintett ország mindazon régióiból tovább folytathatja az exporttevékenységét, amelyekben nem jelent meg a fertőzés, vagy a járványt már felszámolták. Japánnal ellentétben az Európai Bizottság egyelőre nem tett lépéseket az import korlátozásával kapcsolatban. A helyzet ugyanakkor azonnali európai uniós szintű intézkedést követel, haladéktalanul lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a fertőzött brazil hús ne kerülhessen be az EU piacára – hívta fel a figyelmet a NAK és a BTT. A fertőzött területről származó élelmiszer ugyanis nemcsak az uniós szabályok be nem tartása miatt tisztességtelen a hazai és uniós termelőkkel szemben, de folyamatos fertőzésveszélyt jelent, ezáltal veszélyeztetve a termelésbiztonságot – mutattak rá a közös közleményben.
Brazília 2022-ben mintegy 4,5 millió tonna baromfihúst adott el külföldre, ebből az Európai Unió mintegy 200-250 ezer tonnát vásárolt meg – közölték.