Elon Musk

Elon Muskot antiszemitizmussal vádolták meg Soros Györgyre tett megjegyzése miatt

Világ

Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A Tesla alapító-vezérigazgatója, a Twitter tulajdonosa a közösségi médiaoldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert Magnetohoz az X-Men képregénysorozat negatív figurájához hasonlította, aki zsidó származású Holocaust túlélő. A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná, és úgy fogalmazott, hogy “Soros gyűlöli az emberiséget”, és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása.

A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket. Elon Musk kedden az CNBC televíziócsatornának adott interjúban kifejtette, hogy fenntartja véleményét, és hozzátette, hogy joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege.

Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta: “azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen”. Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését “antiszemita ízűnek” nevezte.