Szécsi Márk DVSC-Paks

Az NB1 utolsó fordulójában még három csapat küzd a nemzetközi kupahelyezésekért

Sport

A dobogóért három, a kiesés elkerüléséért két csapat küzd a hét végén a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában.

A bajnoki cím már korábban eldőlt, május elején, a 30. körben biztossá vált a Ferencváros újabb, sorozatban ötödik, összességében 34. első helye, a 31. fordulóban pedig az is, hogy a Vasas búcsúzik az élvonaltól. Múlt pénteken egy másik kérdésre is megszületett a válasz: az élvonalban újoncként szereplő, jelenleg második helyezett Kecskemét már nem szorulhat le a dobogóról.

Az első három közé kerülésért és ezzel Konferencia Liga-selejtezős szereplésért küzd ugyanakkor a Debrecen, a Puskás Akadémia és a Paks. Előbbi az Újpestet, a felcsúti csapat a bennmaradásért küzdő Budapest Honvédot fogadja szombaton 20 órakor, a paksiak pedig már pénteken pályára lépnek Zalaegerszegen. Utóbbiaknak nincs saját kezükben a sorsuk, ugyanakkor az biztos, hogy a dobogóért mindenképpen győzniük kell. A harmadik helyet úgy érhetik el, ha a három pontot begyűjtik, a Debrecen kikap, a Puskás Akadémia pedig nem nyer. A legkedvezőbb helyzetben a DVSC van, mivel egy ponttal megelőzi a Puskás Akadémiát és hárommal a Paksot. A debreceni együttes akár még második is lehet, ehhez győznie kell, miközben arra is szüksége van, hogy a Kecskemét egy nappal korábban kikapjon a vendég Kisvárdától.

A bennmaradásért kétcsapatosra szűkült a verseny, a Felcsúton pályára lépő Honvéd hátránya egy pont a MOL Fehérvárral szemben, amely a már kiesett Vasas vendégeként lép pályára szombaton 20 órakor. A Fehérvár bennmarad az élvonalban, ha legyőzi a Vasast, ha döntetlent játszik és a Honvéd nem gyűjti be a három pontot Felcsúton, de akkor is, ha kikap és a Honvéd is vereséget szenved. A Honvéd reálisan úgy őrizheti meg élvonalbeli tagságát, hogy legyőzi a Puskás Akadémiát és a Fehérvár nem nyer a Vasas ellen. Van még egy forgatókönyv Honvéd-döntetlenre és ezzel egyidejűleg fehérvári vereségre vonatkozóan is, de a székesfehérváriaknak 11 góllal jobb a gólkülönbségük.

A bajnokság 2022/23-as szezonja vasárnap, az aranyérmes Ferencváros mezőkövesdi vendégjátékával zárul. A találkozó után a zöld-fehérek nagyszabású bajnokavató ünnepséget terveznek az MVM Dome-ban.

A 33. (utolsó) forduló programja:

péntek:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 18.15 (M4 Sport) ZTE FC-Paksi FC 20.30 (M4 Sport) szombat:
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 20.00 (M4 Sport – körkapcsolás) Debreceni VSC-Újpest FC 20.00 (M4 Sport+ és körkapcsolásban az M4 Sporton)
Vasas FC-MOL Fehérvár FC 20.00 (m4sport.hu és körkapcsolásban az M4 Sporton) vasárnap:
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 17.30 (M4 Sport)

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 32 19 6 7 62-32 63 – bajnok
2. Kecskeméti TE 32 14 12 6 47-32 54
3. Debreceni VSC 32 14 9 9 50-39 51
4. Puskás Akadémia FC 32 13 11 8 46-41 50
5. Paksi FC 32 14 6 12 56-56 48
6. Kisvárda Master Good 32 10 13 9 43-48 43
7. Újpest FC 32 11 8 13 42-53 41
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 39-43 39
9. ZTE FC 32 10 8 14 36-42 38
10. MOL Fehérvár FC 32 8 10 14 38-43 34
11. Budapest Honvéd 32 8 9 15 33-49 33
12. Vasas FC 32 4 13 15 29-43 25 – kiesett