Bajnokok ligája

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

Sport

Az előző két kiírás győztese, a címvédő Real Madrid és a Chelsea egymással játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A nyolc között ugyanakkor a slágerpárosítás az angol és a német bajnok, azaz a Manchester City és a Bayern München párharca lesz. Az UEFA nyoni székházában tartott pénteki sorsoláson egy olasz párharcot is kihúztak, a hétszeres győztes AC Milan a Serie A-t utcahosszal vezető Napolival került össze. A másik milánói csapat, az Internazionale a Benficát kapta.

Az eseményen már az elődöntők párosítását is kisorsolták, itt egy erősebb és egy gyengébbnek tűnő négyes alakult ki, hiszen a Real Madrid-Chelsea párharc továbbjutójára a Manchester City vagy a Bayern München vár, míg a másik ágon akár egy milánói derbi, vagy egy olaszos elődöntő is kialakulhat. A negyeddöntő első mérkőzéseit április 11-12-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik, míg az elődöntőkre május 9-10-én és 16-17-én kerül sor. A sorsolás nyílt volt, bármelyik csapat összekerülhetett bármelyikkel, akár azonos nemzetbeliek is. Egyetlen kritérium volt, hogy az AC Milan és az Internazionale nem játszhat ugyanazon a héten hazai pályán, mert mindkét csapatnak közös a stadionja. Emiatt az Internazionale bár otthon kezdett volna a Benfica ellen, ebben a párosításban a pályaválasztói jogot felcserélték, mert a sorsolás szerint a Milan is hazai pályán kezdi első mérkőzését. Mivel a Milan volt az olasz bajnok, ezért az Internazionale Benfica meccs pályaválasztói jogát cserélték fel.

A finálénak június 10-én Isztambul ad otthont.

A negyeddöntő párosítása:
Real Madrid (spanyol)-Chelsea (angol)
Benfica (portugál)-Internazionale (olasz)
Manchester City (angol)-Bayern München (német)
AC Milan (olasz)-Napoli (olasz)

Az elődöntőben:
AC Milan (olasz)/Napoli (olasz) – Benfica (portugál)/Internazionale (olasz)
Real Madrid (spanyol)/Chelsea (angol) – Manchester City (angol)/Bayern München (német)