Dibusz Dénes

Nem sikerült a Ferencvárosnak hazai pályán meglepni a Leverkusent

Sport

A Ferencváros a múlt heti, idegenbeli 2-0-s kudarc után a Puskás Arénában is 2-0-ra kapott ki a Bayer Leverkusentől a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel, 4-0-s összesítéssel búcsúzott.

A hazai szurkolók egész stadionos élőképpel fogadták a csapatokat, a hosszanti lelátók zöld, fehér és fekete színbe borultak, míg az egyik kapu mögötti lelátón egy vitéz rajzolódott ki azzal a felirattal, hogy “föl, föl vitézek a csatára!” A 3. percben Tapsoba a saját 16-osától ugratta ki Diabyt a hazai védők között, a francia támadó rávezette a labdát Dibuszra, majd mellette a kapu közepébe lőtt Ha a drukkereket nem is, de a hazai játékosokat mindenképpen lehűtötte a német csapat korai vezető gólja. Az első ferencvárosi lövésre kilenc percet kellett várni, de Civic próbálkozása elkerülte a kaput.

A ferencvárosi Adama Traoré (b) és Jeremie Frimpong, a német csapat játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Ferencváros - Bayer Leverkusen visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd
A ferencvárosi Adama Traoré (b) és Jeremie Frimpong, a német csapat játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Ferencváros – Bayer Leverkusen visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A gyógyszergyáriak a magabiztos, immár háromgólos előnyük tudatában éppen legnagyobb erényüket kamatoztathatták, azaz a gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, amiből több ígéretes akciót vezettek, miközben a sérülések és eltiltás miatt amúgy is foghíjas magyar bajnok bevethető játékosainak száma tovább fogyatkozott, mert Henry Wingo is megsérült, így Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőnek már negyedóra után cserélnie kellett. A zöld-fehérek a 20. perctől tudtak némi nyomást gyakorolni a németek kapujára, de egyenlíteni ebben a periódusban sem sikerült, mert Gojak ziccerét a leverkuseni kapus hárította, a távoli lövések pedig rendre célt tévesztettek. A Ferencvárosnak szerencséje sem volt, mert ahogy az első felvonás alkalmával Zachariassen kísérlete, úgy a visszavágón Traoré lövése is a keresztlécen csattant. A vendégeknek is volt három-négy veszélyes kontrája a szünetig, kétszer Dibusz – kollégájához hasonlóan – szintén bravúrral védett.

A ferencvárosi Mats Knoester (j) és Anderson Esiti (k), valamint Jeremie Frimpong, a német csapat játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Ferencváros - Bayer Leverkusen visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd
A ferencvárosi Mats Knoester (j) és Anderson Esiti (k), valamint Jeremie Frimpong, a német csapat játékosa a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Ferencváros – Bayer Leverkusen visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A második játékrész is majdnem német góllal indult, de Bakker lövése centikkel elkerülte a jobb alsó sarkot, majd Frimpong találatát les miatt nem adta meg a bíró. A vendég rohamok folytatódtak, a Ferencváros alig tudott kiszabadulni a szorításból, az újabb kapott gólt viszont megúszta, mert Diaby lövése a bal kapufát találta el. A zöld-fehérek a 60. percben stabilizálták a játékukat, ekkor ismét sikerült megtartaniuk a labdát és támadásokat vezetni. Az idő múlásával a továbbjutás gyakorlatilag eldőlt, de ez nem szegte kedvét a hazai csapatnak, igyekezett megszerezni a becsületgólt, hogy elkerülje a kettős vereséget, azonban a fáradó magyar csapat próbálkozásai egyre erőtlenebbek voltak. A hajrá kezdetén aztán egy leverkuseni kontra azt is eldöntötte, hogy a kettős vereséget sem tudja elkerülni a Ferencváros, mert a csereként beállt Adli a 81. percben megduplázta a vendégek vezetését, így végül összesítésben 4-0-val jutott tovább a Ruhr-vidéki együttes.

szurkolótábor
Ferencvárosi szurkolók a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Ferencváros – Bayer Leverkusen visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. március 16-án. MTI/Illyés Tibor

A második számú európai kupasorozat negyed- és elődöntőinek sorsolását pénteken 13 órától tartják, míg a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó:
Ferencváros-Bayer Leverkusen (német) 0-2 (0-1)

Puskás Aréna, 50 675 néző, v.: Artur Dias (portugál)
gólszerzők: Diaby (3.), Adli (81.)
továbbjutott: a Bayer Leverkusen kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Ferencváros:
Dibusz – Wingo (Marquinhos, 14.; Lisztes, 91.), Knoester, Abena, Civic – Vécsei, Esiti – Zachariassen, Gojak (Manner, 78.), Traoré – R. Mmaee (Frederiksen, 91.)

Bayer Leverkusen:
Hradecky – Tapsoba, Tah, Hincapie (Kossounou, 82.) – Frimpong (Fosu-Mensah, 82.), Palacios, Andrich (Demirbay, 86.), Bakker – Diaby, Wirtz (Adli, 71.) – Azmun (Hlozek, 71.)