Elfogták a nyíregyházi sikolymaszkos betörőt

Rendőrség

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás  gyanúja miatt indított büntetőeljárást B. Alex 20 éves nyíregyházi lakos ellen. – közölte a police.hu

A férfi 2023. szeptember 2-ától október 19-ei elfogásáig több vagyon elleni bűncselekményt követett el Nyíregyháza területén. Szeptember 10-én este 22 óra körül az arcát egy „sikolymaszk” mögé rejtette, úgy tört be egy ékszerboltba. A kirakatüveget törte be, azon át jutott az üzletbe, ahonnan többszázezer forint értékben tulajdonított el ékszereket. Szeptember 12-én éjfél körül egy másik belvárosi ékszerüzletbe próbált meg bejutni ugyanazzal a módszerrel, ám ott a kirakat dupla, biztonsági üvegezése ellenállt az erőszakos behatolásnak. Az elszánt gyanúsított nem adta fel, pár perccel később már egy másik ékszerház kirakatánál volt, ahol sikerrel járt. Bezúzta a kirakatüveget, bement és félmillió forintot meghaladó értékben zsákmányolt ékszereket.

A nyíregyházi rendőrök nagy erőkkel nyomoztak, hogy az ismeretlen „sikolymaszkos” betörőt mielőbb azonosítsák és elfogják. A kiterjesztett helyszíni szemlék alatt értékes nyomokat rögzítettek, többek között egy bokor alatt megtalálták az elkövető védjegyévé vált maszkot, valamint egy franciakulcsot, amit az egyik ékszerbolthoz közeli szemetesbe dobott. A lefoglalt bűnjeltárgyakat igazságügyi genetikus szakértő vizsgálta, és az elkészült szakvélemény, valamint további bizonyítékok alapján a nyomozók azonosították az elkövetőt.

B. Alexet 2023. október 19-én nyíregyházi otthonában elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és többrendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését. A rendőrség kezdeményezésére és az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.