Megbüntették a szurkolót, aki a Liszt Ferenc repülőtéren megtámadta az Európa-liga döntőt vezető bírót

Rendőrség

Garázdaság miatt 500 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki egy olasz férfira, aki az Európa-liga labdarúgódöntő után társaival a játékvezetőre támadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság pénteken hirdetett ítéletet az olasz állampolgár büntetőügyében. A férfi csütörtök este fél nyolc körül több honfitársával együtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Sky Court galérián tartózkodott. Ugyanebben az időben ott volt – családjával együtt – a kupadöntő játékvezetője is, akit többen felismertek, majd indulatosan számon kértek a bíráskodása miatt.

Mivel az indulatok elszabadultak, a játékvezetőt és családját a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság rendőrei a helyszínről kimenekítették – írták. Az ítélet szerint a helyszínen maradtak között folytatódott a heves szóváltás, amelynek során a vádlott mások felé vizet locsolt, egy ember felé rúgó mozdulatot tett, majd elhajított egy széket. Az eldobott széket a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság egyik rendőre, hogy senki ne sérüljön meg, “a levegőből leütötte”.

A konfliktus során senki nem sérült meg, ugyanakkor az olasz férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen – írták. A Fővárosi Törvényszék közölte, a gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfi a vádiratban foglaltak szerint elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a beismerő nyilatkozatot elfogadta, ezért a perbeszédeket és a vádlott utolsó szó jogán tett nyilatkozatát követően ítéletet hirdetett: az ügyészi indítvánnyal egyezően garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, ezért 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a bíróság a terhelt együttműködését a hatóságokkal, a beismerést, súlyos betegségét, valamint azt, hogy kiskorú gyermekről gondoskodik. A fellebbezésre jogosultak az ítéletet tudomásul vették, így az a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

A Sevilla nyert a budapesti Európa-liga döntőben