Elfogták a júliusi FTC-Slovan futballmeccsen rakétázó szlovák szurkolót

Rendőrség

A ferencvárosi nyomozók azonosították és kihallgatták a júliusi FTC-Slovan futballmeccsen életveszélyes módon rakétázó szlovák szurkolót – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

A Groupama Arénában július 20-án megrendezett Ferencváros-Slovan Bratislava Bajnokok Ligája-mérkőzésen a vendégszektorból egy szurkoló úgy lőtt ki pirotechnikai eszközt, hogy az az egyik terasznál álló emberek között csapódott be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves szlovák állampolgárt, akit augusztus 11-én Győr-Moson-Sopron megyei tartózkodási helyén fogtak el.

A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, de azt mondta, nem tudta, hogy rakétát tart a kezében, azt hitte, csak füstgyertya van nála. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított bíróság elé állítását garázdaság miatt – írták.

fotó:police.hu