Álwebáruházak üzemeltetőire csapott le a rendőrség

Rendőrség

Egy időben, 12 helyszínre, 14 emberért indult a karaván, amelynek budapesti, Nógrád és Pest megyei rendőrökből, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda forenzikus (bűnügyi) informatikusaiból álló tagjai hónapok óta dolgoztak egy internetes csalássorozat felderítésén.

A közvélemény számára eddig láthatatlan nyomozás a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon kezdődött. Miután a kezdeti két, összesen 198.291 forintos kárt tartalmazó feljelentéshez rövid idő alatt több száz hasonló érkezett az ország minden részéről, a bűnügyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyon elleni bűncselekmények felderítésére szakosodott egysége, a Gazdaságvédelmi Osztály vette át. A sértettek mindegyike webáruházból vásárolt termékeit hiányolta, miután az előre átutalt vételár ellenében hiába várta megrendelésének érkezését, ráadásul a cég is elérhetetlenné vált.

A nyomozás kezdetén derült ki, hogy a csapat egy korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitánysága által elrendelt büntetőeljárásban is érintett, annak a csalási ügynek jelenleg több mint 870 sértettje ismert.

A XVI. kerületi nyomozók egy tavaly november végén tett feljelentés alapján eredtek az akkor még ismeretlen tettesek nyomába. Kiderítették, hogy a vizna.hu webáruház működtetői egy hét leforgása alatt 870 embert vertek át közel 50 millió forint kárt okozva. Főként háztartási kis-, és nagy gépek, híradástechnikai eszközök, bútorok, konyhai gépek, építőanyagok iránt érdeklődő megrendelők estek áldozatul. A rendőrök a csoport több tagját azonosították, miközben kihallgattak több mint 600 sértettet. A vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében zároltattak közel 4 millió forintot azon a bankszámlán, ahová az átvert megrendelők előre átutalt pénze folyt be. Miután az idén áprilisban Szigetszentmiklóson indult, majd a Pest MRFK gazdaságvédelmi nyomozóihoz átkerült ügyről tudomást szereztek, egy percig nem volt kérdés, hogy a két szervezeti egység együtt számol le a csalókkal. A BRFK és a Pest MRFK nyomozóinak közös felderítése szorosan összefonódott, amelybe aztán fokozatosan az NNI és a Nógrád MRFK is bekapcsolódott. Oda-vissza áramoltak, özönlöttek az információk, az együttes erő meghozta a várt eredményt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vezetésével, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával végzett felderítés felszínre hozta, hogy a csalásokra létrehozott weboldalakat rövid ideig, sokszor csak 1 hétig működtették. Az első vevői reklamációk beérkezésekor megszüntették és más domain-névvel, más cégnévvel, bankszámlaszámmal, de ugyanazon célból újat hoztak létre. A legutoljára megalkotott buypoint.hu működési idejéből nem sok maradt hátra, ezért az a döntés született, mielőtt az eltűnik és egy vadonatúj webáruház újabb áldozatokra kezdene vadászni, lecsapnak a csapatra.

A 2021. június 30-ai akció hajnalán 45 szolgálati kocsival 100 rendőr indult meg egyszerre a két megyei és a fővárosi lakcímekre. Az elfogások között ugyan földrajzilag több száz kilométeres távolság is volt, ám egy időben, egyszerre nyíltak a lakásajtók.

A percre pontosan, előre megszervezett és mintegy 2 óra alatt végrehajtott rajtaütésben nyomozók, járőrök vállvetve egészítették ki egymást, kire a helyszín és az elfogottak helyben maradásának biztosítása, kire a lakások, gépkocsik kutatása, a bizonyítékok összegyűjtése, zacskózása jutott. A rendőrök nagy értékű gépjárműveket, mobiltelefonokat, számítógépeket, laptopokat, okostelevíziókat, ékszereket, készpénzt foglaltak le több tízmillió forint értékben, valamint több mint 10 millió forintot zároltak bankszámlákon a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében.

A bilincselt célszemélyeket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába utaztatták, ahol kihallgatásuk keretében folyt a kérdezz-felelek.

A csalássorozat elkövetői előre leosztott szerepek szerint ténykedtek: beszervezők, strómanok, weblapszerkesztő, pénzfelvevők. Volt, aki a háttérben maradt és az árnyékból intézte teendőit, volt, aki hetente változtatta hajszínét, vagy éppen a bankjegykiadó automatákból történő pénzfelvételkor sajátságos ruhát (melegítőnadrág, kapucnis felső, szájmaszk) öltött abban bízva, hogy nem ismerik fel.

Az 50 éves B. Zsolt irányításával a 41 éves V. László, a 40 éves L. Gyula és a 41 éves K. Viktor szervezte a csalássorozatot. A strómanokat (a 25 éves Sz. Nikolettát, élettársát, a 27 éves Z. Krisztián Tamást, valamint a férfi testvérét, a 20 éves Z. Csaba Tamást) K. Viktor kutatta fel és szervezte be, majd a nevükre gazdasági társaságokat alapítottak. A cégekhez bankszámlákat nyitottak, amely aztán a csalásra létrehozott webáruházhoz tartozott. Erre a számlára érkeztek a gyanútlan megrendelők a termék átvétele előtt átutalt pénzei, amelyeket aztán legtöbbször V. László, K. Viktor, a 29 éves K. Gergő, vagy Sz. Nikoletta vett fel.

A cégek létrehozásában volt érintett az 51 éves G. József, a 26 éves V. Dominik és az 52 éves K. Gyula, a webszerkesztői és informatikai tudásáért a 24 éves M. Márk Gyula részesült az összecsalt pénzből.

A BRFK és a Pest MRFK nyomozásai alapján a vizna.hu, a larte.hu, a topbuy.hu, a balne.hu, gente.hu, valamint a buypoint.hu weboldalon keresztül vásárló és átvert áldozatok száma – a rendőrség tudomása szerint – jelenleg 3572. Az eddig összesített kár megközelíti a 150 millió forintot.

A mindvégig szövetségben és a partnerség jegyében végrehajtott akció mérlege: 14 előállított, 11 gyanúsított, öt őrizetbe vett.

A rendőrök öt férfi, V. László, B. Zsolt, M. Márk Gyula, K. Viktor és K. Gergő további személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedését kezdeményezték. Négy férfi, a 2129 rendbeli csalás vétségének, valamint 573 rendbeli csalás bűntettével meggyanúsított K. Gergő, V. László és K. Viktor és B. Zsolt letartóztatását, illetve M. Márk Gyula bűnügyi felügyeletét a bíróság azóta elrendelte.

A bűncselekménysorozat elkövetőivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitánysága, illetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya pénzmosás és csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Kép: MTI/Mihádák Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.