Tizenötödik alkalommal rendezik meg az idén a Campus Fesztivált a debreceni Nagyerdőben július 19-23. között – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón csütörtökön, egy, a fesztivál helyszínére tartó különjáratú villamoson.
Elmondták, a jubileumi évben minden eddiginél izgalmasabb programválaszték várja a fesztiválozókat. Tizenkét év után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér Debrecenbe: az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő electro swing elsőszámú úttörője zenekarával július 21-én érkezik a fesztiválra. A nemzetközi sztárok, Parov Stelar, ZAZ, Robin Schulz mellett a Campuson lép fel André Tanneberger (ATB), a német DJ-fenomén, az észt rapper Tommy Cash, az angol Kerala Dust, valamint a dance-díva Minelli, aki 2021-ben a Rampampam című slágerével azonnal feliratkozott a nemzetközi dance listákra.
A szervezők jelezték: a visszatérő hazai fesztiválkedvencek – Tankcsapda, Majka, Bagossy Brothers Company, Halott Pénz, ByeAlex és a Slepp, 30Y, Road – mellett ott lesznek a Nagyerdőben az elmúlt években feltűnt “új titánok”, köztük Azahriah, Carson Coma, Dzsúdló, Elefánt és Krúbi.
Koncertet ad a fesztivál nagyszínpadán a Margaret Island zenekar Lábas Vikivel az élen, színpadra lép Scholocher Barbi, a Blahalouisiana énekesnője, valamint Balázs Klári és Korda György. Ott lesznek a fesztiválon mások mellett Kollányi Zsuzsi, Nagy Bogi, Jéger Dorka, Erdős Fruzsi, Péterfy Bori, Sisi, Solére, Tímári Lotti és Tóth Vera. A rocklegendák és legendás zenekarok közül fellép a Campus színpadán Bródy János (Tini), Karácsony János a legendás LGT slágerekkel, a Beatrice, Deák Bill Gyula, valamint a Karthago és az East énekese, Takáts Tamás.
Ezúttal is lesz a Campuson Egyetem tér, ahol most a középiskolások, a leendő egyetemisták lesznek a fókuszban. A július 19-én kezdődő jubileumi rendezvény négy este páratlan nagyerdei környezetben, az ország legjobban felszerelt és legárnyékosabb fesztiválhelyszínén várja majd a látogatókat – jelezte Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató hozzátéve: a Campus ma már Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye, amelyre az indulásakor 27 ezren, tavaly már 116 ezren látogattak el.