Orbán a határon

Menedékkérő családokkal szemben vesztett pert az Orbán-kormány

Ország

Menedékkérő családok nyertek pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyar állammal szemben – írja közleményében a családokat képviselő Magyar Helsinki Bizottság. A csütörtöki ítélet kimondta:

a magyar állam megsértette a kollektív kiutasítás, valamint az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát.

Egy hétfős jemeni és egy háromfős afganisztáni családot kényszerítettek át Szerbiába a magyar hatóságok 2019-ben. Mindkét család Ferihegyen kért menedékjogot, Szerbiában sosem jártak korábban. A történetükben az is közös, hogy otthonukból csak hamis okmányokkal tudtak elmenekülni – a jemeni családot az okirathamisításért például bűncselekmény hiányában fel is mentették, amikor bíróság elé került az ügy.

A jemeni család 2019 áprilisában érkezett a ferihegyi reptérre a polgárháború sújtotta országból. A legfiatalabb, érkezésekor 11 éves gyermeket korábban Down-szindrómával diagnosztizáltak, de egy másik gyerek is olyan egészségügyi ellátásra szorult, amit Jemenben már nem tudtak megadni neki.

Az afgán családot 2019 decemberében tartóztatták fel Ferihegyen. Az anya egyik gyereke civil szervezet aktivistájaként küzdött a kényszerházasságok ellen és a nők jogaiért, amiért menekülniük kellett.

Bár mindkét család menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon, mégsem rakták őket a magyar tranzitzónák egyikébe sem

– írják, hozzátéve: akkor ugyanis figyelembe kellett volna vennie a magyar hatóságoknak azt, hogy a menedékkérők szinte bizonyosan nem férnek hozzá a szerb menekültügyi rendszer védelméhez.

Az afgán család szerint a magyar rendőrök úgy próbálták rávenni őket az együttműködésre, hogy azt állították, egy menekülttáborba viszik őket. Még akkor is ezzel nyugtatták őket, amikor a határkerítéshez érkeztek. A jemeni családot pedig ki is fosztották ismeretlenek, míg az éjszakában Szabadkára tartottak.

Mivel a családok nem szabályosan léptek be Szerbiába, hetekig tartott, mire ott is menedékkérőkként tudták regisztrálni magukat, és minimális ellátáshoz jutottak. Sok hónappal később, mivel a menekültügyükben – a szerb rendszer működésének hiányosságai miatt – semmilyen előrelépés nem történt, a családok Ausztriában, illetve Németországban kértek és kaptak védelmet

A magyar állam 2016 óta tömeges jogsértést követ el

– emlékeztet a Magyar Helsinki Bizottság. Az úgynevezett „visszakényszerítések” száma a rendőrség szerint már 600 ezer felett lehet. A számos esetben erőszakos és önkényes rendőri intézkedésről, a jogszabályi lehetőségről meg hatósági gyakorlatról már több nemzetközi bírósági is kimondta, hogy jogellenes.