Oroján Sándor egri fideszes önkormányzati képviselő

Feloszlott a Fidesz egri szervezete

Ország

Feloszlatták az egri Fideszt – tudatta az egripost.hu. Pajtók Gábor fideszes országgyűlési képviselő a portál értesülését megerősítette, és azt mondta, hogy annak újjászervezése folyamatban van.

A politikus arról nem nyilatkozott, hogy az újjászervezett egri Fideszben helyet kapnak-e a párt közgyűlési frakciójának tagjai, illetve a képviselőcsoport vezetője, Oroján Sándor, akivel elmérgesedett a viszonya.

Ha viszont Oroján Sándor és társai már nem tagjai a Fidesznek, akkor kérdéses, hogy a jövőben képviselhetik-e a pártot a Közgyűlésben. Erre a frakció tagjai egyelőre még nem válaszoltak.

Az ATV-ben kedden Mirkóczki Ádám így reagált a feloszlatásról szóló értesülésre:

“Nem hogy nem vagyok meglepődve, de inkább azt kérdezem: mi tartott eddig?”

Eger polgérmestere arról is beszélt, hogy az egri Fidesz korábban összeállt a helyi baloldal egy részével és a Mi Hazánkkal, hogy „a városi vagyont ellopják és kiszervezzék, illetve hogy megbuktassák a városvezetést”. Szerinte ez az „Eger-ellenes politika” vezetett a kormánypárt helyi szervezetének feloszlatásához.