Debreceni kisvasút a vidámparkban

Országszerte több mint húsz helyszínen várja a vasúttársaság az érdeklődőket

Ország

Idén 15 település több mint 20 helyszínével csatlakozott a MÁV-Volán-csoport a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz. Június 25-én többek között Szolnokon, Nagykanizsán, Szentesen, Szegeden, Miskolcon, Szombathelyen, Debrecenben és Budapesten várják az érdeklődőket számos programmal, köztük vasúttörténeti kiállításokkal, épületbejárásokkal és műhelylátogatásokkal a vasutasok.

A közlemény szerint a szolnoki vasútállomáson vasúttörténeti kiállítást tekinthetnek meg a látogatók Szolnoki Vasúti Almárium címmel, az emeleti látogatóközpontban pedig a “Szolnok és a vasút kapcsolatának mementói” című állandó vasúttörténeti szakkiállítás várja az érdeklődőket.

A MÁV VAGON területi központjában az érdeklődők betekintést nyerhetnek a 166 éves múltra visszatekintő járműjavító telephely működésébe és eldugott érdekességeit is felfedezhetik, emellett bepillanthatnak az IC+ kocsik összeszerelésébe, és megtekinthetik a régi, üzemen kívüli kovácsműhelyt is.

A nagykanizsai vasúti műhelyben egy vezetett séta során a látogatók megismerhetik a műhely történetét, majd számos érdekességet, köztük a 20 méteres fordítókorongot, a kapcsolódó sugárvágányokat, a mozdonyjavító álláshelyeket, a darukat, a kerékpársüllyesztőt és a gőzmozdonyjavítás berendezéseit is megtekinthetik.

Szentesen, a MÁV-START telephelyén várják a vasutasok a látogatókat. Az érdeklődők megtekinthetik a Vasúttörténeti Alapítvány tárgyi emlékekben gazdag kiállítását, valamint az 1928-ban létesült Motorgarázs múltját és a mellékvonali motorkocsis közlekedést feldolgozó dokumentációs gyűjteményt. A programok között vezetett séta is szerepel, amelyen szakemberek mutatják be egyebek mellett a 117 (Bz) és 416 (Uzsgyi) sorozatú motorkocsikat.

A Múzeumok éjszakáján Szegeden, a Forgalomirányító Központban a látogatók egyebek mellett betekintést nyerhetnek a korszerű vasúti irányításba (KÖFI rendszerek) és a tram-train működésével kapcsolatos rendszerekbe, megtekinthetik a Nagyállomás kevéssé ismert zegzugait, és bejárhatják az 1894-ben épült, Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palotát is. A szervezők emellett filmvetítésekkel és gyermeksarokkal várják a látogatókat.

A közlemény szerint már pénteken a szegedi rendező pályaudvaron, a MÁV-START telephelyén bejárható lesz a fűtőház, megtekinthető lesz egy IC-kocsi és egy RCH-s Siemens mozdony, valamint egy dízelmozdony is. A szegedi Vasúttörténeti Alapítvány Vasútmodellező Baráti Kör kiállításán pedig lehetőség lesz egy M47-es mozdony vezetőállásán utazni, hajtányozni, “keringőzni” a fordító koronggal, valamint egy nagy (H0) méretű modul terepasztal is várja az érdeklődőket.

Miskolcon, a MÁV-START telephelyén a fűtőház életébe tekinthetnek be az érdeklődők. Akik pedig a Miskolc-Tiszai Rendelkező központba (Dominó) látogatnak megtudhatják, hogy miként lehet irányítani egy pályaudvar vonatközlekedését. A rendezvény keretében a Volánbusz négy új autóbusza (Volvo 8900 B6SC, Credobus Econell 12, MAN Lion’s City GL A23, Mercedes Intouro M) is megtekinthető lesz.

Szombathelyen, a Vasúti Múzeumban és az Igazgatóság más helyiségeiben helyi vasúti emlékek tekinthetők meg, tárlatvezetéssel. Az érdeklődők a Múzeumok éjszakáján az épület légópincéjének látogatható részét is felfedezhetik. A vasútállomáson megtekinthetőek lesznek a MÁV és a GYSEV mozdonyai és motorkocsijai, valamint szakmai vezetés mellett a motorműhely is.

Székesfehérváron, a MÁV VAGON területi központjában a látogatók megismerhetik a 130 éves múltra visszatekintő vasúti javítóüzem működésát, a vasúti járműjavítás és járműalkatrészek gyártását, valamint betekintést nyerhetnek egy tradicionális vasúti kovácsműhely munkájába is.

A debreceni MÁV-székházban “A vasúti távközlés története” című kiállítás látogatható a Múzeumok éjszakáján, amelyen különféle morzetávírókkal, távgépírókkal, induktoros (kurblis) és számtárcsás telefonokkal, régi és újabb vasúti távközlő berendezésekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Püspökladányban, a Püspökladány-Törökszentmiklós vonalszakasz utastájékoztató rendszerét vezérlő számítógépet, továbbá az állomás elektronikus biztosítóberendezését mutatják be. Pécsett a Pusztaszabolcs-Dombóvár és a Dombóvár-Pécs központi forgalomirányító (KÖFI) központba várják a látogatókat. Kecskeméten, Dombóváron, Petőfiszálláson és Mártélyon vasúttörténeti kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók a Múzeumok éjszakáján.

Budapesten, Hűvösvölgy állomáson a Gyermekvasút Múzeumában a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítás ezúttal 21 óráig tart nyitva. Különvonatot is indítanak ebből az alkalomból, a “Naplemente Expressz” alkonyatkor érkezik a Kis-Hárs-hegy melletti panorámaívbe, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra. A szerelvény itt várja meg a naplementét, majd indul tovább a hűvösvölgyi végállomásra.