Hegyes Gabriella

Elhunyt az ünnepelt debreceni operaénekes, Hegyes Gabriella

Kultúra

Életének 81. évében, augusztus 29-én elhunyt Hegyes Gabriella, a Csokonai Színház örökös tagja.

Az intézmény közleményében felidézi, Hegyes Gabriella 1941-ben született Nyíregyházán. A Liszt Ferenc-díjas szoprán Debrecenben kezdte zenei tanulmányait: a debreceni zenei szakiskola ének szakán tanult, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakán végzett. Ezután magánúton képezte tovább magát, Zádor Endre irányítása alatt. 1967-ben szerződött a Csokonai Színházhoz operaénekesként.

A debreceni közönség olyan nagyszerű alakításait élvezhette, mint Blonde Mozart Szöktetés a szerájból című operájában, Pamina a Varázsfuvolában, Marcellina Beethoven Fideliojában, Melinda a Bánk bánban, vagy Mimi Puccini Bohéméletében, hogy csak néhány szerepét említsük.

„Jó érzés a taps, dop­pingol, de igazi megnyugvást mégis a belső értékelés ad, az öröm, ha sikerült átadnom a hallgatóknak azt, amit belül érzek” – mondta egy vele készült interjúban.

Búcsúztatásáról később adnak hírt.