Dokumentumfilm-sorozat készül Fekete István életéről

Kultúra

Fekete István a legolvasottabb magyar írók egyike, számos műve közül a Tüskevárt és a Vukot szinte mindenki olvasta. A 120 évvel ezelőtt született író munkássága azonban jóval gazdagabb e két kötetnél, életét pedig a legtöbben alig ismerjük. Fekete Istvánról most dokumentumfilm-sorozat készül, melynek alkotói szülőfalujától indulva meglátogatják életének legfontosabb színhelyeit, valamint történészek, kutatók és más szakértők segítségével elevenítik fel annak legfontosabb és legérdekesebb mozzanatait.

Százhúsz évvel ezelőtt, 1900. január 25-én született Fekete István. Az író Göllén látta meg a napvilágot Fekete Árpád tanító, iskolamester és Sipos Anna első gyermekeként. Egy készülő dokumentumfilm-sorozat feldolgozza az író életének fontosabb állomásait is, amely Gölléről indul, de többek között Kaposváron, Mezőkövesden, Ajkán, Bakócán és Budapesten is készülnek felvételek.

A három részes, epizódonként 52 perces doku-reality forgatása jelenleg is tart, a tervek szerint nyár elejére készítik el a nyersanyagot. A sorozatban láthatjuk majd többek között A kis Vuk, a Bogáncs és a Tüskevár írójának életútját, a csodálatos gyermekkoráról szóló történeteket, a szülői házat és a szigorú édesapja, Fekete Árpád is bemutatásra kerül. A filmsorozatban mások mellett megszólal Bodó Imre, helytörténész, Fekete István kutató és Horváth Tibor a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke is mint szakértő.

A Fekete Istvánról készülő dokumentumfilm-sorozat készítője Babay János, producer és a film rendezője is, jelenleg szabadúszóként a TV2 egyik tavaszi műsorának a kreatív producere, akitől nem áll távol a filmkészítés, nem is olyan régen a Duna World műsorán láthattuk a Fekete Szivárvány c. filmjét, amely egy 5 hónapos afrikai küldetést mutat be saját szemszögéből.

A film rendezője kiemelte: a forgatás még javában zajlik, ehhez aktívan keresnek Fekete Istvánnal kapcsolatos írott, tárgyi és audiovizuális emlékeket, történeteket. Aki szívesen megosztaná ezeket, a babay.janos@babayjanos.tv e-mail címen teheti meg.

A készítők tervei szerint a sorozatot tévéképernyőkön és egyéni vetítések alkalmával is bemutatják majd.