Pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepének számít karácsony és húsvét után, ilyenkor sokan használják ki a hosszú hétvégét egy kis pihenésre és kikapcsolódásra. Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több települése is színes programokkal készül az ünnepi időszakra.
2026-ban pünkösdvasárnap május 24-re, pünkösdhétfő pedig május 25-re esik, azonban több helyszínen már május 23-án, szombaton megkezdődnek az ünnepi rendezvények. Összegyűjtöttük, hol és milyen programokra számíthatnak azok, akik szeretnének kimozdulni otthonról a hosszú hétvégén.
Pünkösdi programok Nyíregyházán
Pünkösdvasárnap a hagyományokhoz híven Értékes napot tartanak. A rendezvény célja, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Értéktár kincseit újra és újra megmutassák a látogatóknak. Éppen ezért minden esztendőben vendégül látják a megye egy-egy kis tájegységét, amelyek szűkebb hazájuk értékeit hozzák el a Sóstói Múzeumfaluba. Idén a Nyíri Mezőség lesz a vendég.
pünköshétfőn bemutatják, mi is az a „mavagyonolás”, emellett a látogatók bekapcsolódhatnak a „pünkösdi király” címért folyó versenybe is. A számtalan színes program mellett a falusi vásár portékái is várják az érdeklődőket. Ezeken a napokon programjeggyel látogatható az intézmény.
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban
- május 24-én és május 25-én pünkösdi Sokadalom várja az érdeklődőket a Sóstói Múzeumfaluban.
A pünkösdöt a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepeljük, hagyományosan a húsvéti időszak lezárása, Jézus mennybemenetele után a Szentlélek eljövetelének és a római katolikus egyház megalapításának ünnepe. Szokások és hiedelmek sokasága jellemzi, amelyek a falu közösségének segítségével generációkon keresztül éltették az egyház, valamint elődeink örökérvényű tanításait és bölcsességeit.
Pünkösd vasárnapján a hagyományokhoz híven Értékes napot tartanak. Újra és újra testközelből ismertetik meg a látogatókkal a vármegye értékeit, ezért minden esztendőben vendégül látják a megye egy-egy kis tájegységét.
Az idei esztendő különleges, hiszen Nyíregyháza a vendég, a nap fővédnöke pedig a „megye értékeinek őrzője”, Baracsi Endre.
A 10 órás kapunyitás után 10.30-kor a Burattino Bábszínház invitálja a közönséget a faluközpontba.
11.30-kor a Simonyi Óbester Szablyavívó Iskola tagjai mutatkoznak be.
12.30-kor a Guba Néptánc Egyesület kamaracsoportja néptáncbemutatóval és táncházzal hirdeti a magyar néptánckincs sokszínűségét.
13.30 különleges időpont és nagy pillanat lesz, mivel elfogadta a meghívást a Príma Primissima közönségdíjas, sokszoros nemzetközi versenygyőztes Cantemus Kóruscsalád Fiúkórusa, Szabó Soma karnagy vezetésével. A faluközpontban testközelből tapasztalhatják meg az érdeklődők, mit jelent a kodályi érték, a hagyomány és a kóruszene találkozása.
14.30-kor ismét a népzene és a néptánc kerül a színpadra, amikor a Nyíregyházi Tánctanoda több korosztálya mutatkozik be. Nyíregyházi „értékek” nemcsak a faluközpontban lesznek jelen, hanem a Deszka Magtárban is, ahol nyíregyházi nagyok tarisznyában hozott gondolatai várják a hallgatóságot. Előadást tart dr. Holmár Zoltán történész, Csutkai Csaba fotóművész és Kéry Péter operatőr-rendező.
A tirpák tanyán krumplilángost kínálnak, egész nap jelen lesz a Bokortanyák Gyöngyei Közhasznú Egyesület és a Guba Néptánc Egyesület is.
A programok sokasága pünköshétfőn is folytatódik. Elmaradhatatlan az a pünkösdi megyei szokás, amelyet „mavagyonolás” néven ismernek. Ezt idén a Topogó és Topogó Junior Táncegyüttes eleveníti fel. A hagyomány részletei 10.30-kor, a jánkmajtisi portán ismerhetők meg.
A Kalamajka Bábszínház ezen a napon két alkalommal, 11 és 14 órakor mesél kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az új időszaki kiállítás 11.30-kor nyílik a látogatófogadó épületben. A „Hagyománytól megáldott kezek” című tárlaton Boncsér Árpád és Botrágyi Károly művei láthatók.
12 órakor egy új népzenei formáció lép színpadra Kacsó Hanga Borbála vezetésével, amely népzenét és magyar virtust hoz a Sóstói Múzeumfaluba.
13 órakor pünkösdikirály-választást rendeznek. A vállalkozó kedvű résztvevők Mikulics Ádám vezetésével mérhetik össze erejüket és tudásukat, hogy kiderüljön, ki lesz 2026-ban a Sóstói Múzeumfalu, vagyis egy Sosemvolt falu pünkösdi királya egy esztendőre.
15 órakor a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának néptáncos növendékei lépnek fel, akik bemutatóval, majd táncházzal zárják a színpadi programokat.
Mindkét napon térképes játék várja az érdeklődőket.
Ételkóstoló a kocsmaudvaron, frissítő a kocsmában, ajándékok pedig a Lenka Műhelyében várják a látogatókat.
A hagyományos gyógyteakóstoló és falusi vásár mindkét napon várja a Sóstói Múzeumfaluba érkezőket, a legkisebbek számára pedig népi játszóudvar biztosít kikapcsolódást a Méhecske JátékTér jóvoltából.
Két napon át forog a kosaras körhinta, látogatható a népiskolai tanítási óra, emellett pünköshétfőn lovaskocsizásra is lehetőség nyílik.
A pünkösdi Sokadalom mindkét napja programjeggyel látogatható.
A felnőttek 2400 forintért, a nyugdíjasok és diákok 1200 forintért válthatnak programjegyet.
Hatéves kor alatt és 70 év felett a program szervízdíja 300 forint.
A műsorváltoztatás jogát fenntartják.
Pünkösdi programok Tiszavasváriban
XXII. Öhönforgató verseny és néptánctalálkozó – május 23., szombat
Tiszavasvári Strandfürdő
8:30 Tiszavasvári Városi Fúvószenekar
9:00 Megnyitó és főzőverseny kezdete
Tiszavasvári Nárcisz Mazsorett csoport
10:00 Néptáncosok fellépése
11:30 Vasvári Nótakör
13:00 Brandnyúl
14:00 Eredményhirdetés
15:00 Groovehouse
15:30 Unique
16:00 Desperado feat. Timi
16:45 Dj Dominique
19:00 Delta
Napijegy: 1500 Ft, 15 órától: 2000 Ft, 6 éves korig ingyenes!
Csak készpénzes fizetés lehetséges!
Kísérő programok: kisvonat, Kádár Ferkó Fotószínháza, Míves Kezek, Méhecske Játszótér,
árusok, ugrálóvár, habparty, tűzoltósági esetkocsi, íjászok
Pünkösdi programok Újfehértón
Pünkösdi sokadalom és gyermeknap Újfehértón
Az újfehértói pünkösdi sokadalom és gyermeknap vidám, élményekkel teli délutánt kínál minden kicsi és nagy számára.
Időpont: 2026. május 24.
Helyszín: Városi Piac
Színpadi programok egész délután:
14:00 – Princess Balettiskola növendékei
14:30 – A Lengyel Laura Óvoda és Bölcsőde óvodásainak fellépése
15:00 – Goldi Geri
16:00 – Újfehértói Fúvósok és mazsorett csoportjai
16:30 – Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
17:00 – Freestyle Demo Team kerékpáros bemutató
18:00 – Bestiák
20:00 – Dánielfy koncert
Egész nap kísérő programok:
Lufihajtogatás
Csillámtetoválás
Kalandozó komédium furmányos játékudvar
Vidámpark
Pünkösdi programok Nyírbátorban
Sátántanga – Ráskó Eszter önálló estje
Időpont:
2026.05.23. – 18:00
Helyszín:
Nyírbátor Kulturális Központ



