Politikusok szedtek almát az állami gondoskodásban élő gyermekeknek Nagykállóban

Helyi hírek

Az állami gondoskodásban élő gyermekeknek szedtek almát politikusok és közéleti szereplők a 4. Őszköszöntő jótékonysági szabolcsi almanap keretében csütörtökön Nagykállóban.

Az esemény megnyitóján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt, az alma országos termőterületének hetven százaléka található Szabolcs-Szatmár-Beregben és a mintegy 5500 almatermelőből körülbelül ugyanilyen arányban megyebeliek.

Emlékeztetett, ez az év almatermesztés szempontjából sem tekinthető egyszerűnek, az energiaárak, az inputanyagok emelkedése és a nyári aszály próbára tette a hazai gyümölcstermelőket. A legutóbbi kiírás során mintegy kilencszáz hektár almaültetvényre kaptak valamilyen mértékű támogatást a gazdák – mondta el az államtitkár, hangsúlyozva, ilyen nehéz helyzetben továbbra is szükség van összefogásra és közös gondolkodásra a jövő évi jó termés érdekében.
Román István kormánymegbízott a szervező megyei kormányhivatal képviseletében elmondta, a tavalyi eseményen azt kérték a résztvevőktől, hogy legyenek az almának egyfajta nagykövetei és ez meg is valósult.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszél a IV. Őszköszöntő jótékonysági szabolcsi almanap megnyitóján Nagykállóban 2022. szeptember 29-én. MTI/Balázs Attila

Részben ennek köszönhetően a szabolcsi alma bekerült a megyei értéktárba, ami “előszobája” a hungarikummá válásnak, valamint elhárult minden akadály azelőtt, hogy ez a gyümölcs földrajzi eredetvédelem alá kerüljön – tette hozzá a kormánymegbízott.

Kitörési lehetősége van a szabolcsi almának a közeli Újfehértón épülő szabolcsi almacentrum révén, a 9 ezer tonnás kapacitású tároló- és feldolgozóüzem a kormány és az Európai Unió támogatásával jövőre készül el – közölte Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Résztvevők a IV. Őszköszöntő jótékonysági szabolcsi almanapon Nagykállóban 2022. szeptember 29-én. MTI/Balázs Attila