Robotok várták a Kállay Gyűjteményben a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján

Helyi hírek

Robotok, különböző digitális eszközök és technikai innovációk  várták a látogatókat a Kállay Gyűjteményben. Az intézmény is csatlakozott szombaton a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, ebben az évben pedig egy nem mindennapi témával várták az érdeklődőket.

Rendhagyó táncbemutatóval kezdődött a rendhagyó Múzeumok Éjszakája a Kállay Gyűjteményben. A robotok és a robotika került a középpontba szombat éjszaka az intézményben, a digitális világot ismerhették meg a látogatók.

 

Már a bejáratnál is egy robot fogadta a vendégeket, akik szép számmal és folyamatosan érkeztek a Kállay-házba szombat délutántól. Az udvaron egy Gripen szimulátort is ki lehetett próbálni, a honvédség segítségével pedig akár a lövészetet is gyakorolhatták a vendégek, egészen kis kortól. A látogatókat délután négy órától egészen hajnal egyig várták a szervezők.

Múlt, jelen és jövő egyszerre vett részt a szombati programokon – mondta köszöntőjében a város alpolgármestere.

„A múzeum feladata, hogy őrizze a múltat és átadja, még akkor is, ha olyan korú fiatalok is vannak itt, akik nem értik ennek a történelmi hátterét. A jelenünkben nagyon fontos, hogy mindaz, amit az őseink teremtettek nekünk és átadtak kulturálisan is, azokat tovább örökítsük. Van egy olyan jelen is itt, a kertben és bent a falak között, amely egy igen jelentős emberi okossági innovációt és technológiai innovációt tartalmaz, amely elsősorban a gyerekek jövőjét fogja befolyásolni, de a miénket is valamilyen szinten. Ennek a kettőnek az ötvözése nagyon fontos dolog” – mondta köszöntőjében dr. Ulrich Attila.

Az épületben minden az új technológiákról és a robotokról szólt, még az előadások is, amit az emeleti könyvtárban szerveztek. A kiállítóterem egyik felében a Nyíregyházi Digitális Tudásközpont szakemberei, a másik részén pedig a Nyíregyházi Egyetem Lego Stúdiójának munkatársai és hallgatók várták az érdeklődőket.

„Jött az ötlet, hogy egy robotika témát kellene felölelni a Múzeumok Éjszakáján és hál’ istennek sikerült is megvalósítani. Az első partnerekkel való eredményes kapcsolatfelvétel után egyre több cég és egyesület jelentkezett be és adták egymásnak a kulcsot. Így közel száz közreműködője van ennek a Múzeumok Éjszakájának. Az ipari robotoktól a hostess robotokig, a szimulátoroktól kezdve minden megtalálható” – nyilatkozta Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény vezetője.

Bűnügyi technikai bemutató és hostess robotok is várták a Kállay-házba érkezőket, akik többek között a 3D nyomtatókat és azok működését is megismerhették és előadásokat tartottak nekik a technikai innovációkról. A múzeum célja, hogy ezzel a témával azokat is becsalogassa az intézménybe, akik talán kevésbé látogatják a kulturális programokat. Ez sikerült is, hiszen az este folyamán rengetegen érkeztek a Kállay-házba.