Kisvárda május 1-én színes programokkal várja az érdeklődőket

Helyi hírek

A kisvárdai majálist május 1-én 10 órától a Flórián téren nyitja meg Leleszi Tibor polgármester és dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő.


Zenés műsorokkal és gasztronómiai ételekkel is készülnek, hogy színessé tegyék a résztvevők napját. A Mistral ISE Nyírzem Mazsorett Csoport is fellép a helyszínen, majd később a Holiday együttes gondoskodik a jó hangulatról.

A résztvevők gondoltak a gyerekekre is, a gyerekparkban tűzoltóautók bemutatójában gyönyörködhetnek a kisebbek és a nagyobbak is. Ezen kívül ugrálóvárak és ügyességi játékok is rendelkezésre állnak. A bátrabbak kipróbálhatják az „Exatrun” akadálypályát. Az állatbarátok is megtalálják a számításukat, hiszen a póni lovaglást is kipróbálhatják. Idén is lesz arcfestés a kisebb gyermekeknek.

A nap folyamán rendezik meg a XXVII. Szabadtéri Bográcsos Főzőversenyt, melynek már nagy hagyománya van a városban. Az elkészült finomságokat, korlátozott számban kapható kóstolójegy ellenében lehet kipróbálni.
De senki sem marad éhen, hiszen a rendezők lacikonyhával, édességekkel, kürtős kaláccsal és lángossal várják a résztvevőket.

A részletes program a kisvarda.hu oldalon olvasható.