Dassault Rafale francia vadászrepülő

Horvátország a légvédelmét fejleszti

Európa

Kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer sürgős beszerzéséről döntött a horvát kormány pénteken.

Mario Banozic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televízió jelentése szerint a kabinet ülésén elmondta: Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja és a Zágrábban lezuhant pilóta nélküli repülőgép körülményei elég indokot szolgáltattak ahhoz, hogy a horvát hadsereg módosítsa beszerzési terveit. “A légvédelmi rakétarendszer rövid távon prioritást jelent” – fogalmazott Banozic.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a horvát-francia stratégiai partnerség keretében, amelyet tavaly november végén írt alá a két ország, Párizs a Rafale vadászgépek beszerzési programja mellett az MBDA hadiipari vállalat által gyártott kis hatótávolságú légvédelmi rakétavetők adományozását is jóváhagyta, annak a légibázisnak a védelmére, ahol majd elhelyezik a vadászrepülőket.

A miniszter kiemelte: a horvát hadsereg a további igények kielégítésre kis hatótávolságú Mistral légvédelmi rakétarendszerek sürgősségi beszerzésére kért ajánlatot a hozzájuk tartozó M3 típusú rakétákkal együtt. A kormányhatározat nem tartalmazza, hogy Franciaország hány rakétavetőt adományoz, illetve – a rakétákkal együttvéve – hányat vásárol Zágráb.

Hozzátette: ez a rendszer könnyen egybeépíthető az MBDA függőleges indítású, kis hatótávolságú légvédelmi MICA rakétarendszerével, amely ugyanazokat a rakétákat használja, mint a Rafale vadászgépek, így egyszerűsödik a logisztikai és üzemeltetési támogatás és karbantartás.

A miniszter jelezte: a légvédelmi rendszer költsége ötéves időtartamra áfával együtt 72 millió euró. Zágráb még 2021 májusában döntött 12 Dassault Rafale F3R típusú, francia gyártmányú, használt vadászgép beszerzéséről, amelyek 2024-ben érkeznek meg Horvátországba.