Eltűnt a Plitvicei-tavak környékén egy Németországba tartó horvát repülőgép

Európa

Eltűnt négy emberrel a fedélzetén egy Horvátországból Németországba tartó Cessna 182 típusú kisrepülőgép – közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap.

A sportrepülőgép Splitből szállt fel a reggeli órákban. A horvát légiforgalmi irányító szolgálat radarjáról 11 óra 25 perckor tűnt el a Plitvicei tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan.

A Vecernji List című horvát napilap – nem hivatalos források alapján – azt írta, hogy egy Németországban bejegyzett gépről van szó, amely Laichingen városba tért volna vissza. Arról, hogy kik utaztak a gépen, nincs hivatalos adat.
A repülőgép segélyhívást adott le, mielőtt eltűnt volna.

Az eltűnés koordinátáiról a Polgári Védelmi Operatív Központ tájékoztatta a belügyminisztériumot és a Horvát Hegyi Mentőszolgálatot (HGSS).

A rossz időjárási viszonyok miatt helikopterek nem szállhattak fel, ezért a HGSS drónokkal is vizsgálja a területet.
Josip Granic, a HGSS vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nincs konkrét helyszínük, egy szélesebb területen végzik a kutatást.

Nehéz megítélni, mekkora területen folyik a keresés – mondta, hozzátéve: erről akkor tudnak többet mondani, ha a csapatok visszatértek.

“Amennyiben semmit sem találunk, kiszélesítjük a koordinátákat” – közölte. Jelenleg a polgári védelmi központ, a rendőrség és HGSS munkatásai, összesen mintegy száz ember keresi az eltűnt gépet.

Megemlékezést tartottak Budapesten a Hableány sétahajó tragédiájának harmadik évfordulóján