Törökországnak azonnal szabadon kell engednie Osman Kavalát, mondja az EP

Európa

A Parlament Osman Kavala azonnali szabadon bocsátását követeli, két további emberi jogi állásfoglalásában pedig kambodzsai és kínai jogsértésekkel foglalkozik.

A Parlament a lehető leghatározottabban elítéli Isztambul tizenharmadik büntetőbíróságának április 25-i ítéletét, amely Osman Kavalát súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, és bűnösnek találta a kormány megdöntésére irányuló kísérlet vádjában. Az ítélet kihirdetése előtt Kavala már több mint négy és fél évet töltött igazságtalan, jogellenes és törvénytelen fogvatartásban, jelentik ki a képviselők. Az ítélet három hónappal azután született, hogy az Európa Tanács kötelezettségszegési eljárást indított Törökország ellen azért, mert az megtagadta az Emberi Jogok Európai Bírósága jogilag kötelező erejű, Kavala szabadon bocsátásáról rendelkező ítélete végrehajtását.

A filantróp és prominens emberi jogi aktivista Osman Kavalát először 2017. november 1-jén tartóztatták le és börtönözték be a Gezi parkban zajlott 2013-as tüntetésekkel és a 2016-os puccskísérlettel kapcsolatos vádak alapján. A Parlament Kavala azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására szólítja fel Törökországot, és ugyanezt követeli további hét vádlott –  Mücella Yapıcı építész, Can Atalay ügyvéd, Tayfun Kahraman várostervező, Ali Hakan Altınay, a Boğaziçi Európai Politikai Iskola igazgatója, Yiğit Ali Ekmekçi, az Isztambul Bilgi Egyetem alapítója, Çiğdem Mater Utku producer és Mine Özerden dokumentumfilm-rendező – esetében, akiket ugyanilyen vádak alapján 18 év börtönbüntetésre ítéltek.

Az állásfoglalást kézfeltartással fogadták el.

Kambodzsa, Kína

A Parlament csütörtökön két további emberi jogi állásfoglalásról is döntött: az egyikben a képviselők elítélik az ellenzéki politikusok, szakszervezeti aktivisták, emberijog-védők, újságírók, környezetvédelmi aktivisták és diákok folyamatos üldöztetését Kambodzsában, a másikban pedig komoly aggodalmukat fogalmazzák meg a Kínában szisztematikus, államilag jóváhagyott kényszerű szervkivételről szóló jelentések miatt. A szervkivételek áldozatai börtönben fogva tartott emberek.

A szerdai vitában felszólaló magyar képviselő

Cseh Katalin (Renew Europe)