Rendhagyó esemény megszervezésével folytatja munkáját az INNOVASPA

Egyetem

A kialakult járványügyi helyzetben rendhagyó esemény megszervezésével folytatja munkáját a 8 ország együttműködésével megvalósuló INNOVASPA projekt.

Mi az INNOVASPA?
A Debreceni Egyetem pályázatot nyert az INTERREG EUROPE elnevezésű programban, amelynek keretében 8 európai partner vállalta, hogy egymás jó gyakorlatainak megismerése és adaptálása révén befolyásolni fogja a termálterápiák fejlesztését célzó szakpolitikákat.

A partnerséget 3 egyetem, 3 regionális fejlesztési ügynökség, 1 egyesület és 1 innovációs központ alkotja, a résztvevő országok Magyarország mellett, Franciaország, Lettország, Lengyelország, Románia, Litvánia, Portugália és Szlovénia. A partnerek munkáját az adott országok/régiók szakpolitikáért felelős irányító hatóságai és regionális szakértők segítik.

Halad tovább a munka
Az elmúlt hónapok meglehetősen sok fejtörést okoztak a szervezőknek, hogy a projekt bázisának számító tanulmányutakat miképpen valósítsák meg, hiszen a nemzetközi utazások lényegében leálltak.
A szervezők így a technika felé fordultak és – sok más szektorhoz hasonlóan – az október 28-29-i Romániába szervezett study tour-t online közvetítéssel szervezik meg. A hallgatóság 15-20 perces prezentációkon ismerheti meg a román balneológiai nevezetességeket, jellegzetességeket és ottani tapasztalatokat a szakemberektől. Az esemény részletes tájékoztatóját innen töltheti le.
Az online rendezvényre az alábbi linken szükséges regisztrálni annak érdekében, hogy a közvetítés linkjét elküldhessük.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdRovG493mAxsxT4fOvX_qT9WMFGaDiWfUhRfZ_bCHrdSXSLw/viewform