Tóth Gabi

Tóth Gabi: “úgy éreztem, megnyílt az ég és én egy csatorna vagyok”

Bulvár

Az énekesnő sokakat lenyűgözött, amikor vasárnap este elénekelte a Gyöngyhajú lányt. Elmesélte, ő hogyan élte meg a dalt.

Tóth Vera, Tóth Gabi nővére posztjában már kifejtette, szerinte kishúga egy igazi tehetség, ami meg is mutatkozott legutóbbi produkciójában. Úgy véli, amit Gabi csinált, arra nem képes akárki, csak az, “akit Isten a kezei között dédelget”. Valahogy így gondolja ezt maga az énekesnő is, aki az égiek jelenlétét is érezte a színpadon vasárnap este.

Tóth Gabi a Borsnak mondta el, mennyire megtisztelő volt számára a felkérés, hogy ő énekelje el a legendás Omega-dalt, a Gyöngyhajú lányt. Már hetekkel a produkció előtt nagyon készült, legfőképpen lelkileg. Méltó előadást akart nyújtani a Petőfi Zenei Díj – Az életmű gálán, mely Adamis Anna előtt tisztelgett, várta is a pillanatot, de rettenetesen izgult is.

Aztán amikor felléptem a színpadra, és  megszólalt a zene, úgy éreztem megnyílt az ég és én egy csatorna vagyok, egy közvetítő, az isteni énünk szólalt meg. Benne volt a szívem, a lelkem ebben a produkcióban és lehet, furcsa amit mondok, de nem csak Kóbor János hangját hallottam, hanem végig éreztem a jelenlétét is

– mondta Tóth Gabi, aki csak akkor fogta fel, milyen hatást váltott ki a dallal, amikor meglátta Adamis Anna könnyeit. Gabi élete egyik legszebb és legmeghatóbb színpadi élményének tartja a gálát.

Fotó: Illusztráció