Kirabolták Endrei Juditot Spanyolországban

Bulvár

A legendés tévébemondót Barcelonában fosztották ki, 400 ezer forint értékben loptak tőle a tolvajok.

Endrei Juditnak nagyon fájnak a történtek, és nemcsak az anyagiak miatt, az érzelmei is megsérültek és jó ideig nem fognak begyógyulni.

Az eset nem sokkal azután történt velük, hogy megérkeztek Barcelonába. Útban voltak a szállásra a repülőtérről, amikor megálltak egy gyönyörű parknál. A fontos iratait és a pénzét egy kis táskában magával vitte, a hátizsákokat és a bőröndöket azonban gyanútlanul az autó csomagtartójában hagyta, eszébe sem jutott, hogy egy ilyen szép helyen bármi megtörténhet.

Bevallom őszintén, fel sem merült bennem, hogy baj lehet, mivel az eddigi számos utazásom során, bárhol is jártam, sosem fosztottak meg semmimtől, pedig nem voltam igazán óvatos. Utólag már beugrott, hogy az egyik közeli autó mellett állt néhány gyanús alak, de akkor valahogy nem gondoltam bele, hogy bármi rossz történhet

– mesélte a Blikknek Endrei Judit, aki a barátjával és a lányával, Nórával mindössze tíz percre hagyta el az autót.

A tolvajok elloptak tőle egy értékes fényképezőgépet is, amire már jó ideje gyűjtött a bemondó, nagyon fájt neki, hogy ettől is megfosztották. A hátizsákokat vitték el a tolvajok, az összes káruk úgy számolták, négyszázezer forint körül van. Endrei Judit feljelentést tett a rendőrségen, de nem sok jóval kecsegtették.

Fotó: Facebook/judit.endrei