Teljesen máshogy emlékszik Gáspár Laci és a szórakozóhely szóvivője a konfliktusukra, amiről egy videó is készült.
A felvétel hétfőn került fel a Reddit nevű közösségi oldalra, látható és hallható rajta, ahogy Laci magából kikelve üvölt a szórakozóhely munkatársaival. A bár elmondása szerint akkor kezdődött közöttük a vita, amikor hajnal 4-kor zárni szerettek volna, de szerintük Gáspár Laciék úgy tettek, mintha meg sem hallanák a kérésüket.
A pultos fiú még háromszor szólt, mire ő felcsattant és elkezdte kioktatni, hogy a pult belső oldalán mi a dolga és mit is képzel magáról… A felesége végig mondta neki, hogy menjenek, próbálta elrángatni
– nyilatkozta a bár szóvivője. Gáspár Laci azonban erre nem emlékszik.
Ültünk a pultnál, nagyon jól éreztük magunkat, és nem vettem észre, hogy már négy óra van, vagy fél öt… nem tudom pontosan, mikor zár az a hely. Nekünk nem lett szólva, hogy mikor zárnak, nem tudtuk, nem néztünk körül. Sötét van bent, nem látszódott, hogy hajnalodik. Az egyik pillanatról a másikra, ahogy kértük ki az italokat, a pultos srác olyat szólt, hogy nem akartam elhinni. Valami olyasmit, hogy “takarodjatok innen most már”… nagyon durván
– nyilatkozta a Balázsék című reggeli műsorban Gáspár Laci, szavait a Bors írta meg. Hogy kinek van igaza, azt nem tudni, az egyetlen bizonyíték, ami létezik, az az említetett botrányos videó.