Hajdúböszörmény bemutatkozik Moszkvában

Kultúra

Turisztikai bemutatón és kiállításon ismerhetik meg az érdeklődők Hajdúböszörmény nevezetességeit pénteken Moszkvában.

A Balassi Intézet – Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ jóvoltából megvalósuló rendezvényen a látogatók a megújult, modern arculatot kapott, de a múltat egyaránt magában rejtő főtér mellett megismerhetik a Bocskai Gyógyfürdőt, a 60 éves Bocskai Néptáncegyüttes pedig zenés táncesten a magyar népi hagyományokat mutatja be.
A kulturális programokon kívül gasztronómiai különlegességek is megidézik a pusztai világot az orosz fővárosban – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Az 53 éves Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep kortárs képzőművészeti alkotásaiból válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők, emellett Horváth Tamás fotói nyújtanak betekintést Hajdúböszörmény mindennapjainak forgatagába. A tárlat csütörtöktől október 28-ig látogatható.