Véradás Hajdú-Biharban

Véradásra buzdítják a felsőoktatásban tanulókat

Ország

Véradásra hívja a felsőoktatási hallgatókat az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt kampánya.

A két szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményében azt írta: a vizsgaidőszak előtti hetekben, április 17. és május 14. között tartják a felsőoktatási véradó heteket, amely az egész éven át tartó “felsőoktatási véradóverseny” kiemelt programja.

A két szervezet célja a fiatalok megszólítása, a társadalmi felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása. A hallgatóknak lehetőségük lesz arra, hogy saját intézményükben tapasztalják meg a segítségnyújtás e formáját – közölték.

Idén országszerte több mint harminc felsőoktatási helyszínen lesz biztosított az intézményi dolgozóknak és a hallgatóknak a véradási lehetőség. Ezen kívül a vért adni szándékozó felsőoktatási hallgatókat ugyanúgy várják a vérellátó intézetekbe és más eseményekre is – tették hozzá.

A kampány a tavalyi évhez hasonlóan ismét nyereményjátékkal zárul, a résztvevők különböző fesztiváljegyeket és bérleteket nyerhetnek.
A kampányról, a felsőoktatási véradási helyszínekről, valamint a véradás menetéről bővebben a www.ovsz.hu/veredbenazene, valamint a https://veradas.hu/felsooktatasi-veradoverseny oldalakon lehet tájékozódni.