Egy nyíregyházi nőt vádolnak édesanyja meggyilkolásával, de ő tagadja a bűncselekményt, és azt állítja, hogy valójában a nővére lehet a tettes. A 80 éves asszonyt két évvel ezelőtt brutálisan bántalmazták: félholtra verték, majd többször megszúrták.
Az áldozat körme alatt megtalálták a lánya DNS-ét, valamint a nyomozók a ház ablakánál is találtak tőle származó nyomokat, ezért a rendőrök letartóztatták.
A bírósági tárgyaláson a vádlott mindenkit hibáztatott az ellene folyó eljárás miatt. Még az ügyvédjével is elégedetlen volt, és azt mondta, panaszt tesz mindenkinél, aki nem hiszi el az ártatlanságát. Szerinte a nővérének kellett volna a vádlottak padján ülnie, és egy aranygyűrűt is emlegetett, amit bizonyítéknak tart.
A Tények szerint a gyilkosság hátterében állítólagos örökösödési vita állhatott, de a vádlott ezt tagadja – ugyanakkor követeli a hagyatékot, és ragaszkodik ahhoz, hogy a nővérét szembesítsék vele. A következő tárgyaláson várhatóan tanúként hallgatják meg a testvérét.