Két musical válogatott dalaiból rendeznek koncertet a nyíregyházi Rózsakert Szabadtéri Színpadon.
Két magyar musical dalaiból válogatták ki a legszebb dalokat, melyeket csokorba fűzve Nyíregyházán adnak elő 2023. július 29-én. Az előadás első felében a Puskás, a musicalból lesznek hallhatóak a legszebb dalok. Ez a musical Puskás Ferenc életén keresztül mutatja be a múlt század negyvenes és ötvenes éveinek Magyarországát. A darab szereplői két kivételtől eltekintve mindannyian valós, egykor élt személyek, akik mindent úgy tesznek, ahogy azt a valóságban is tették.
A szünet után a másik musical a Kőszívű – A Baradlay-legenda dalai lesznek hallhatóak. A musical húsz évvel az 1848/49-es szabadságharc leverése után kezdődik, ahol Erzsébet királyné egy kórházat látogat meg, ahol egy rejtélyes, beteg asszonyra bukkan, és szeretné megismerni a történetét és így felidézi a Baradlay család történetét az 1848/49-es szabadságharcban a királynő előtt.
Olyan neves előadók adják elő a történeteket, mint Polyák Lilla, Veréb Tamás, Gundel Takács Gábor, Kovács Gyopár, Fehér Tibor, Bori Réka, Juhász Levente vagy Szabó P. Szilveszter.
A szervezők szerint a Puskás x Kőszívű musicalkoncert nem csak a csodás muzsika miatt lesz emlékezetes, hanem azért is, mert kulisszatitkokat is megosztanak a közönséggel. Az előadások író-rendezője, a Jászai Mari-díjas, érdemes művész Szente Vajk, és producere, Szabó László a dalok között az alkotás folyamatának részleteiről mesélnek!
Az előadás időpontja: 2023. július 29., szombat 20.30 óra, Rózsakert Szabadtéri Színpad
Jegyeket a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodájában vagy a jegy.hu oldalon lehet vásárolni.
A jegyek 7990, 8990 és 9990 forintos áron vásárolhatóak meg.
https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/puskas-x-koszivu-musicalkoncert-es-kulisszatitkok-149300/998874