2022. július 27-én több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt eljárást indított a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója R. CS. gyanúsítottal szemben.
R.Cs gyanúsított egy korábbi nézeteltérésük miatt revansot akart venni a sértetten, ezért 2022. július 24-én éjjel megjelent annak vajai lakása előtt. A gyanúsított magával vitt egy benzinnel teli üvegpalackot is (molotov koktélt), majd azt meggyújtotta és a ház homlokzatára dobta.
Az üveg ekkor darabokra tört és meggyújtotta a lakóház stablondeszkáját és egy elektromos kötöződobozt is. A gyanúsított ezt követően kerékpárjával távozott a helyszínről. A házban alvó sértett észlelte a tüzet és azt eloltotta. A sértetten kívül további két személy tartózkodott még a tűz keletkezésekor az ingatlanban, akik csak azután észlelték a történteket, mikor a sértett a tüzet már eloltotta.
A gyanúsított többször volt büntetve, legutóbb 2022. júniusában szintén személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt börtönbüntetésre ítélte a bíróság, mely büntetésének letöltését még nem kezdte meg. Ezen túlmenően jelenlegi tettét korábbi elítéléséből eredő felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
Figyelemmel arra is, hogy kiemelten súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a nyomozóhatóság, a bíróság döntése szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése a gyanúsított a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne vagy előéletére tekintettel újabb bűncselekményt követne el, ezért elrendelte letartóztatását.
A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene szabadlábra helyezés érdekében.