Szabó Tünde: 240 milliós támogatást kapnak a nyíregyházi sportegyesületek

Helyi hírek Sport

Összesen 240 millió forinttal részesülnek a nyíregyházi sportegyesületek a kiemelt vidéki sportegyesületeknek juttatható több mint 2,1 milliárd forint összegű rendkívüli támogatásból – jelentette be a sportért felelős államtitkár sajtótájékoztatón a nyírségi megyeszékhelyen pénteken.

Szabó Tünde emlékeztetett, a koronavírus-járvány negatív hatásai a sportban is érezhetőek voltak, a kormány pedig “segítő jobbkezet” nyújtott azzal, hogy rendkívüli sportcélú támogatást biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek.

Ebből az összegből 220 millió forintot a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft., 20 millió forintot az NYVSC kap meg – közölte az államtitkár, megjegyezve, az egyesületek eddig elért eredményeit, az utánpótláskorú sportolók számát és a szakemberek képzését tekintve joggal kerülhettek ebbe a programba.A pénzügyi segítség révén a munkabérek rendelkezésre állnak, folytatható a szakmai munka és a fiatalok is részt tudnak venni a délutáni foglalkozásokon – tette hozzá.

Szabó Tünde, aki a Fidesz térségi országgyűlési képviselője is, kiemelte, a sportcentrum nyolc szakosztályában csaknem ezer igazolt sportolót tartanak nyilván, kilencven százalékuk valamelyik utánpótlás korosztályban sportol.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzat az elmúlt években folytatta a saját, 2011-ben megkezdett sportprogramját, emellett idén januárban indította el csaknem 80 millió forintos keretösszeggel a helyi diák-, szabadidő-, és utánpótlássportot segítő városi sportpályázatát, amelyben lehetőség van például sportösztöndíjak odaítélésére is.

Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője jelezte, a járvány okozta gazdasági nehézségeken nagyon sokat segít a sportcentrumnak juttatott támogatás. A szervezet által üzemeltetett létesítményeket a járványidőszakban sem kellett bezárni, az üzemeltetési költségekre az önkormányzat forrást tudott biztosítani – közölte az ügyvezető.

(MTI)