Életmentés az újfehértói postán

Összeesett egy nő az újfehértói postán, összehangolt akcióval mentették meg az életét

Helyi hírek

Egy postai dolgozó lélekjelenlétének és a mentők gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült megmenteni egy idős nő életét Újfehértón – számolt be róla a Szívügyem az életed közösségi oldal.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről! Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A bejegyzés szerint a 70 év körüli hölgy minden előzetes jel nélkül esett össze Újfehértó postahivatalában a napokban. Az esetet a posta egyik munkatársa azonnal észlelte, segítséget nyújtott a betegnek és értesítette a segélyhívót.

A 112-es vonal másik végén a mentésirányító gyorsan felismerte a helyzet súlyosságát. Miután kiderült, hogy a nő már nem lélegzik, telefonon keresztül azonnal megkezdte a bejelentő instruálását az újraélesztéshez szükséges mellkasi nyomások végzésére, miközben riasztotta az újfehértói mentőegységet és a nyíregyházi rohamkocsit is.

A perceken belül kiérkező mentők átvették az újraélesztést a postai dolgozótól. Az egységek emelt szintű ellátást végeztek, defibrillátort is alkalmaztak, amelyre két alkalommal volt szükség. Emellett folyamatos mellkasi kompressziót és légútbiztosítást hajtottak végre.

Az összehangolt mentőmunka eredményeként néhány perc múlva visszatért a nő keringése. A helyszínre időközben megérkező rohamkocsi személyzete emelt szintű légútbiztosítást követően, lélegeztetve, stabil állapotban szállította intenzív osztályra a beteget.

A közlemény külön elismerte a gyorsan cselekvő postai dolgozó, Mosolygóné Szabó Éva helytállását, valamint a mentésirányítás és a mentésben részt vevő szakemberek munkáját.

Az életmentésben részt vett Dr. Oláh Sándor mentőorvos, Dragonya Csaba mentőápoló, Homonai Péter mentőtechnikus, Gulyás István mentésirányító, továbbá Fegyver László Sándor mentőápoló és Román Attila mentőtechnikus.