Felzárkóztató heteken a Mentorállás Alapítvány fogyatékossággal élő mentoráltjai

Helyi hírek

A nyíregyházi Mentorállás Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a felnőtt fogyatékossággal élőket, elősegítse munkavállalásukat a nyílt munkaerőpiacon és felkészítse őket az önálló életvitelre.

Az alapítvány épp ezért 2025-ben két alkalommal szervezett „Felzárkóztató heteket” a Mentorház nevet viselő nyíregyházi inkluzív fejlesztő központjában. A program megvalósulását, a FOF2024-A-4510 kódszámú „Fogyatékos személyek helyi regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása” megnevezésű pályázat keretén belül a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatta.

A két, egy-egyhetes intenzív, felzárkóztató hét keretében összesen16 fogyatékossággal élő fiatalnak olyan fontos tudást adtak át a szakembereink, melyek nélkülözhetetlenek önálló életvitelük megteremtésében. Egyhetes intenzív kurzusainkon életvezetési, munkavállalási, infokommunikációs és pszichológiai tanácsadáson vettek részt szakképzett szakemberek irányításával, melyek elvégzése egy újabb lépést jelent számukra az önismeret és az önálló életvitelük kialakítása felé

– mondta Kisari Károly, a Mentorállás Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A „Felzárkóztató hetek” témái a következők voltak: célok kitűzése, motiváció, priorizálás, időbeosztás, egészséges életmód, infokommunikáció, munkakeresési tippek, szorongáscsökkentő módszerek. A kapcsolatok ápolása, a közösség formálása szintén a Mentorállás Alapítvány feladatai közé tartozik, ezért olyan programokat is szerveztek számukra, melyek a kikapcsolódásukat, kreativitásuk megélését is segítették.

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által támogatott „Fogyatékkal élő fiatal felnőttek felzárkóztatása önálló életvitelük elősegítése érdekében” megnevezésű pályázati program keretében valósult meg.