Irány az űr! – Húsz éves a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszéke

Világhírű űrhajósok is megfordultak már a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszékén, amelynek kurzusait az elmúlt húsz év alatt több mint 2500 hallgató végezte el, mintegy száz orvos tett itt szakvizsgát. A kecskeméti épületben zajlott Farkas Bertalan egészségügyi vizsgálata, és a második magyar űrhajós-jelölt egészségügyi alkalmasságát is itt tesztelhetik majd.

Megkezdődött a DExpo, 1400-an nézték az első napon a közvetítést

Több mint 1400 nézője volt a Debreceni Egyetem online beiskolázási rendezvényének, a DExpónak az első napon, amikor a TTK, az IK, valamint az MK mutatkozott be. Kedden az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi Kar és a tanárképzési szakok videóival folytatódik a tájékoztató.

A fejlődő terápiákkal halálosból krónikus betegséggé válhat a tüdőrák

Veszélyes és agresszív betegségként tartják számon a tüdőrákot, mely évente mintegy nyolcezer ember haláláért felelős. Hamarabb felismerve a kórt, a betegek több mint felének esélye lenne a túlélésre. Az utóbbi másfél évtizedben ugyanis különösen felgyorsult a tüdődaganat terápiájának fejlődése. A modern eljárásokkal – köztük a célzott daganatterápiás módszerekkel és az immunterápiával – már az előrehaladott […]

Új doktorokat avattak a Debreceni Egyetemen

Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács döntése alapján az agrártudományok területén 2, a bölcsészettudományok területén 6, az orvos- és egészségtudományok területén 15, a társadalomtudományok területén 12, a természettudományok területén ugyancsak 12, összesen 47 oktató tett eleget a habilitációs eljárás követelményeinek.

Online Karrier Napokra várja az érdeklődőket az SZTE

Állásinterjún vehetnek részt, önéletrajzot küldhetnek be és előadásokat nézhetnek meg azok az érdeklődők, akik bekapcsolódnak az első SZTE Online Karrier Napok programjába. 2020. november 24-26. között a Szegedi Tudományegyetem CooSpace felületén várják az álláskeresőket a résztvevő cégek képviselői.

Kamaszokhoz is szól a Semmelweis Egyetem dohányzással kapcsolatos előadása

E-cigarettával szokik rá a dohányzásra a tizenéves fiatalok többsége, mert nincsenek tudatában annak, hogy ez ugyanúgy károsítja a tüdőt, mint a hagyományos cigaretta. A 13-15 éves magyar fiatalok harmada próbált már valamilyen dohányterméket, tizenöt százalékuk rendszeresen dohányzik, hat százalékuk pedig csak elektronikus cigarettát használ, amely éppolyan káros, mint a hagyományos cigaretta. A november 26-i Semmelweis […]

Rekord számú résztvevővel zaljott a IX. Jakucs László Nemzetkzözi Középiskolai Földrajzvereny

A virtuális térben zajlott a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete által szervezett IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyének döntője a hétvégén. A verseny lebonyolítását az Európai Unió vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé.